A Kézirattár a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár elsőként létrehozott különgyűjteménye, a maga több mint másfél millió dokumentumával az ország legnagyobb kéziratgyűjteménye.
Fraknói Vilmos kezdeményezésére, Csontosi János irányításával jött létre az 1870-es években. Gyűjtőköre, gyűjtőtevékenysége folyamatosan alakult a gyűjteményezési elvek változásával, finomodásával. A század végén a kötetes kéziratok csoportján belül különválasztották a kódexeket és az újkori kéziratokat, és ezzel párhuzamosan – a Nemzeti Múzeum levéltárának felállításával – leválasztották az eddig itt őrzött levéltári jellegű dokumentumokat.
Alapvető változást hozott a gyűjteményezés elveiben és gyakorlatában a XX. század közepe. Azt a régi tudományos belátást, amely szerint egy alkotó, tudós vagy közéleti személy életműve egységben vizsgálandó, sikerült a tár gyűjteményi struktúrájában is tükrözni; a személyi és intézményi hagyatékokat a korábbi gyakorlattól eltérően már nem osztották szét dokumentumtípusok szerint, hanem egységben őrizték.
A vázolt fejlődést követően ma a Kézirattár gyűjteménye a következő gyűjteményi egységeket foglalja magában:
– kódexek és kódextöredékek,
– kora újkori és újkori kötetes kéziratok,
– levelestár,
– személyi és intézményi hagyatékok (az úgynevezett fondok), valamint
– az analektagyűjtemény, a kisebb terjedelmű egyedi kéziratok csoportja.
2021 nyarától a gyűjteményi és szolgáltatási struktúra jelentősen gazdagodott, Copia névvel megnyitottuk a Kézirattár digitalizált dokumentumait felölelő virtuális gyűjteményt.